Jobak Ilona

Útbaigazítási információk

Jobak Ilona Magyar vagyok. Hazamert aggodo igazi magyar.

17/09/2026

🇭🇺 Amikor a magyar nemzeti közösség fizikai és szellemi entitása megszemélyesíthető jegyekkel gazdagíthatja a keresztény európai embertípus jellemrajzát - megjelennek a Kolozsvári Testvérek: Márton és György szentkirály alakjai a Szent László alapította nagyváradi székesegyház homlokzatán.

Több évszázados megpróbáltatás után születőben van az újkori polgári magyar nemzet és nemzeti kultúra?
Akkor egy rimaszombati lakatosmester, Ferenczy István elindul Rómába, megtanulni a klasszicista ábrázolást, majd bebarangolja az ország hegyeit, hogy végül a Déli-Kárpátokban meg is találja a carrarai márvány nemességével vetekedő ruskicai márványt, az új magyar szobrászat anyját.

De az új magyar szobrászi formát nem ő, hanem későbbi inasa, Izsó Miklós villantja fel, az 1860-as években, azokban a búsuló, táncoló hajdúk, pásztorok, szegénylegények alakjaiban, akik „magyarok, a fajta sajátságaival, a test sajátos arányaival, erejével és minőségével"
S ha képzeletben életnagyságban és bronzban képzeljük el őket (amiként sohasem valósulhattak meg), „akkor néhány olyan szobor áll elénk, amilyenhez foghatót se a mi művészetünkben, se az egykorú európai plasztikában nem találunk.”

Később, a 19-20. század fordulóján, a Millennium boldog békeéveiben önmagára visszapillantó nemzet mindenekelőtt a világvárossá nőtt Budapest emlékműveivel mérte önmagát az Időhöz (Stróbl Alajos, Zala György); de milyen különös fintora a sorsnak, hogy az önálló magyar államiság utolsó monumentumát éppen Kolozsvár főterén avatták fel 1902-ben Fadrusz János Mátyás királyával.

S aztán eljött a pillanat, amikor az Erdőn Túli Táj Transsylvania - irtássá válik; megmozdulnak a fák, s kilép belőlük, akit évszázadokon át rejtegettek: Emré bá, a Rőzsehordó, a Hazafelé tartó erdőlő székelyek, a Csángó sirató asszony, a Radnai pásztor, a Kokojzaevők, a Kaszás paraszt, Bakfark Bálint, Kőrösi Csoma Sándor, Kájoni János, s maga a Fából faragott királyfi.

Szervátiusz Jenő szobrai úgy lépnek ki a húszas évekbe reánk szakadt politikai, erkölcsi, szellemi homályból, mint a „közösségi művészet” küldetésének hírnökei és tanúi. Ő az a szobrász, akinek a munkássága a közösségben és annak „tájában" (Erdélyében) gyökerezik, s aki a közösség, az erdélyi magyarság rokonszenvétől kísérve, valósággal mindennapos reggeltől estig tartó napszámos munkával, embert próbáló fizikai és lelki küzdelemben hozza létre páratlanul gazdag életművét, amellyel megalapozza a szinte egyedülállóan eredeti és tartalmas kortárs erdélyi magyar szobrászatot.

✒️ Banner Zoltán: Az új erdélyi szobrászi idóma megteremtője Emlékezés a száz éve született Szervátiusz Jenőre. (részlet)

43 éve, 1983. szeptember 15-én Budapesten hunyt el Szervátiusz Jenő szobrászmester.
Egy mécsessel fejeztük ki tiszteletünket sírjánál.

Ha tetszett a megemlékezés, kérem, ossza meg és szóljon hozzá❗️

17/09/2026

Ha holnap összeomlik a hálózat, és nincs többé vized, fűtésed, áramod vagy térerőd… mit teszel? Ez a könyv megmutatja, hogyan tartsd életben és biztonságban a családodat, amikor minden leáll. Nulla pánik. Nulla improvizáció. Csak világos, gyors, tesztelt megoldások, amelyeket...

18/07/2026
09/07/2026

NE hagyjuk, hogy Magyarországot rrabszolga sorsba döntsék az elmebeteg Brüsszeliek es ujra oriasi összegi kölcsönt vetessenek fel velünk! Kulonben végünk lesz.

Hahaha
17/06/2026

Hahaha

Bostonban nem voltak felkészülve a skót drukkerekre, minden kocsmában és boltban újra kellett rendelni mindent, ami alkoholos. Ráadásul a skótok mindenkit kifütyülnek, aki vizet iszik. 🏴󠁧󠁢󠁳󠁣󠁴󠁿🤷‍♂️🤣

17/06/2026

Vigyázz a hajamra hóhér,
most nagy útra megyek,
hol megszűnik minden, mi földi
s elhagy az emlékezet.

Wittner Mária : A halálra ítélt lány (részlet)

Június 16-a az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjainak emléknapja. Ezért emlékezünk ma Havrila Béláné, Sticker Katalinra, akit 1959. február 26-án - huszonhét évesen - végeztek ki.

„Tóth Jóska halálos ítéletet kapott, Kóté Sörös Jóska is, Havrilla Béláné, Stikler Katalin és én is. Kati volt a másodrendű vádlott. Svájcból jött haza, a vőlegénye hívta, hogy semmi bántódása nem lesz, mert Kádár büntetlenséget ígért. Kivégezték.”

Győrffy László: Halálra ítélték? Életre ítélték?



Ha tetszett a megemlékezés, kérem, ossza meg és szóljon hozzá!

Cím

Magyarorszag
Budapest
1034

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Jobak Ilona új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Parancsikonok

Megosztás

Kategória